Csak egy nagy, meleg kendő

Háromnegyed órát botladoztunk, csúszkáltunk a sáros földúton a kevéske kenyérrel, kávéval, cukorral, naranccsal, tisztálkodó szerekkel és gyertyával bélelt szatyorral, hogy eljussunk Edit néni tanyájára – az Isten háta mögé. Persze nem is ott van, hanem mindössze 80 km-re  a fővárostól. Ám áram, ivóvíz és járható út se vezet oda.

Edit néni 75 éves. Két évvel ezelőtt egy zimankós téli délután ismertem meg. Éppen fát aprított. Riportot készíteni mentem a Cegléd környéki tanyavilágról. Azóta időnként – mint ma is – meglátogatom. Ezt, azt vásárolok neki, hogy picit könnyebb legyen az élete. Holott ő úgy véli, nem is nehéz. Ma éppen pörköltet főzött. Tegnap volt a fiánál bent a városban, kapott húst hozzá. Persze nem ingyen fogadja el. Visz neki tyúkot, tojást, vagy ami éppen a kertben van. Tőlem is mosolyogva kérdezi, hogy egy tyúkot elfogadok-e. Hiába mondom, hogy nem értek én ahhoz, se élve se halva, de már megy is, hogy hozzon egyet (szerencsére nagyon szétfutottak).

Pedig még 40 ezer forint sincs a havi nyugdíja. Nem azért, mert nem dolgozott volna, hanem mert akkor más idők jártak. Dolgozott a TSZ-ben előbb az apja könyvére, majd a férjéére. Ezért kevés a nyugdíj. De a postás azt se hozza ki. A tanyavilágba járhatatlan út vezet.  Edit néni már hozzászokott, sőt, csak ezt tudja milyen. Nem vágyik el innen. Minden héten tolja a kerékpárján haza a városból a kanna ivóvizet és a kevéske élelmiszert. Egy napos programja ez.

A tanyagondnokok is meglátogatják időnként. Ha van adomány, akkor hoznak neki. De mostanában alig akad vinni való. A nagy áruházaktól és a városi boltoktól hiába kérnek, mondják, már máshova adnak. Még a múlt téli gázkompenzáció se jutott el ide. Nem lett belőle se fa, se semmi egyéb. Persze azért bíznak még benne, hátha… Misi a tanyagondnok nagy segítség most nekem a cipekedésben. Pedig még félszáz tanya van rábízva, csörög is sűrűn a telefonja. Vinni kell orvoshoz, óvodába, iskolába a tanyasiakat. Vagy segíteni nekik odahaza.

Beszélgetek Edit nénivel. Kérdezem, mire van szüksége. Mint mondja, mindene megvan. Kérdezem hol a téli cipője. Hát az nincs, és kabátja, kesztyűje se. De egy nagy, meleg kendőt, amibe jól betekerheti a fejét, az talán jó lenne. Mosolyog, szeret itt élni, szép élete van. A nappal kel és nyugszik, így télen már 4 órakor ágyban van. Mosolygok én is, tudom, jövök még.  Megkeresem azt a nagy meleg kendőt neki. Ki tart velem?